Szöveg: Haranghy Orsi
Olvasd el a teraszos-kerthelyiséges étteremajánlónk első részét is!
Támogatott szerkesztőségi tartalom
Ezeregyéjszaka-hangulat a Belvárosban: Türkiz
A Vértanúk tere talán nem ugrik be elsőre: a Belváros legközepén járunk, közel a Parlamenthez, a Nádor-Vécsey és Báthory utca ölelésében. Itt találjuk a budapesti török étkezdék arisztokratáját – mondhatni pasáját –, a Türkizt. Ez esetben muszáj bent kezdenünk a mustrát, mert önmagában a helyszín is kivívja a figyelmünket. Valójában egy igen menő páros kapott helyet egymás mellett egy házszám alatt, amiket jó érzékkel hangoltak egymásra – egy kis finom ellentéttel.
A Türkizt a türkizkék uralja arany, zöld és natúr kísérőkkel – esti világításban különösen szépen megelevednek a színek. Testvére a rózsavörösben megálmodott Rose, ahol a teljes éttermi kínálat helyett koktélokkal és az italokat kísérő mezékkel várnak.

Török konyha, ha meg akarjuk adni a módját
A Türkizben bátran kóstoljunk, mert autentikus török konyha, egyúttal egy igényes, inkább alkalmi étterem – vagyis igazi ritkaság a budapesti török étteremkínálatban. A terasz egyszerűen magával ragadó: Ezeregyéjszaka-hangulat egy belvárosi teraszon, libbenő függönyökkel, arabeszk mintázatú függőlámpákkal és szinte túlburjánzó, élénkrózsaszín virágot hozó futónövényekkel a vendégek feje felett. Nem egy megúszós terasz, órákra itt felejthetjük magunkat!
Olvasd el a 2026-os Gault&Millau Étteremkalauz értékelését is az étteremről!
Türkiz Restaurant Budapest
Budapest V. kerület, Nádor u. 36.
Nomen est omen: Jardinette Kertvendéglő
Kertes-teraszos összeállításunk büszkeségei a hagyományos kertvendéglők, amelyeket anno generációk örököltek tovább. A nosztalgikus éttermi műfajhoz szépen illeszkedik a Jardinette története is: idén ünnepli a 25. születésnapját a dr. Kálmán Péter alapította étterem, amelynek történetét fia, Kálmán Zoltán írja tovább.
A Jardinette név önmagában is egy kedves invitálás a lombos fák árnyékába, a virágos asztalterítős, szabadtéri asztalokhoz: a francia szó annyit tesz, hogy „kertecske”. Illik is hozzá ez a név: megidézi a békebeli budai vendéglők világát, de nem a nagyvárosi éttermek stílusában. Habár a nem éppen eldugott Németvölgyi úton járunk, a Jardinette-nek van egy vidékies bája – különösen a kerthelyiségnek a több mint 100 éves gesztenyefák alatt kínálkozó asztalokkal, tonettszékekkel, boroshordóval.

Kertecske a zöld kapu mögött a Németvölgyi úton
A másik emlékezetes elem – a konyha mellett természetesen – az étterem télikertje. Ez a téli hónapokban is megteremi azt a hangulatot, ami visszavonzza az embert a Jardinette-be: itt vagyunk, a városban, mégis vendégmarasztaló, természetes környezetben. Ilyenkor tematikus vacsorákkal dobják fel a nyári estéket: gasztroprogramokkal, élőzenével, sőt táncos eseményekkel is várnak a rock’n’rolltól a pianóból felcsendülő dallamokig, a BBQ-tól a steaksütésig. A kertben kialakítottak egy Gin Bart is, ahol a kalsszikusok mellett signature koktélokkal is kevernek. Hűsölésre és egy kis vérpezsdítésre is jó választás.
Olvasd el a 2026-os Gault&Millau Étteremkalauz értékelését is az étteremről!
Jardinette Kertvendéglő
Budapest XI. kerület, Németvölgyi út 136.
A fejed felett lebegő Holdnál jó helyen jársz! Monk's Bistrot
A Piarista közbe bekanyarodva kilépünk a Váci utca forgatagából, a történelmi árkádok alatt Pest egy bensőségesebb arcát mutatja. Azóta különösen, mióta a Hold leszállt a Piarista közbe: az óriási lebegő installációt muszáj látni az esti fényekben. Igazi, ütős street art alkotás. A legjobb apropó pedig, hogy éjszakába nyúlóan maradjunk itt, egy kényelmes, lazulós vacsora a Monk's-ban. Az étterem szó szerint egy kis rejtett kincs a Belvárosban: gyakran elsétálunk mellette, de vétek a tucat-turistahelyek közé sorolni. A konyhájáról részletesebben írtunk az alábbi linken, most azonban a kiülős részeit szeretnénk ajánlani.

A Monk's árnyas belső kertje
Leülhetünk az utcafrontra kihelyezett teraszon is, ha a város hangulatában szeretnénk elmerülni, de az igazi romantika bent vár. Ha áthaladunk az éttermen, a belső kert afféle meglepetés: egy csendesen morajló kis oázis a Belváros legközepén, a Nagyboldogasszony-templom, az Erzsébet híd és a Gellért-hegy látványával. A magyar konyha klasszikusai mellett üdítően könnyed, zöldséghangsúlyos ételekkel várnak a nagy melegben: alma-zeller frissítővel kísért töltött karalábé vagy a fogas mellé kínált nyári mángold, konfitált újburgonya, kápiapaprika-salsa is megér egy misét – hogy stílusosan fogalmazzunk, itt a piaristáknál.
Olvasd el a 2026-os Gault&Millau Étteremkalauz értékelését is az étteremről!
Monk's Bistrot
Budapest V. kerület, Piarista köz 1.
Egy felfedezésre méltó terasz Vérmezőn: Marischka
A Budai Várba vezető hangulatos – és jócskán meredek – lépcsők egyike a Bugát lépcső a Vérmezőn. Pár perc sétára a lépcső aljától találjuk a Marischka éttermet az Attila út forgalmától eldugodtan, árnyas gesztenyefák ölelésében. Az enteriőrt már sokan méltatták: az 1930-as évek ipari épülete ma egy apartmanháznak, üzleteknek és a Marischkának ad otthon. Burjánzó zöld növényekkel és méretes zöld napernyőkkel rendezték be vendégmarasztaló teraszt, afféle kisebb városi dzsungel hangulatban.

Egy kis városi dzsungel a Budai Vár alatt
Ami pedig nem a tervezőkön-lakberendezőkön múlt: az étterem személyzete feltűnően kedves, közvetlen és közlékeny. Ez az, ami sokat hozzátesz a Marischka hangulatához. A konyha megbízhatóan hozza a Gault&Millau szakácssapkát is kiérdemlő színvonalat a legjobb értelemben vett magyar és nemzetközi komfortételekkel: ismerős fogások modern kivetelben, eleven ízekkel, mutatós tálalásban. Nagy hangsúlyt kapnak a koktélok – ők stílusosan szikrázó koktéloknak nevezik őket, és ami miatt igazán visszavágyik az ember, az a nagyvárosi miliőben meglepően személyes és szívélyes vendéglátás, na és a valóban egyedi hangulat. A zöldített teraszt a nyári hónapokban pedig akusztikus zenei estekkel teszik még hívogatóbbá.
Olvasd el a 2026-os Gault&Millau Étteremkalauz értékelését is az étteremről!
Marischka Étterem
Budapest I. kerület, Budapest, Attila út 99.
Harmonikaszó és tányércsörrenés a gesztenyefák árnyékában – Náncsi Néni Vendéglője
Nyílhat akárhány száz étterem, fordulhat akármennyit a gasztronómia, bizonyos helyek előtt örökre ott marad az a bizonyos „a". „A" Náncsi Néni épp ilyen. A valahai sváb nagymamához címzett étterem kerthelyisége híres, a konyhája pedig maga az állandóság. Ide járnak nosztalgiázni is sokan: több mint 45 év alatt népes törzsközönségre tett szert a budai kertvendéglő. Családosoknak is biztos választás, hiszen játszótérrel várják a lurkókat, és a kicsiknek szánt menüről is árad a gyerekszeretet. Ikonikus húzásuk, hogy az étlap fejjel lefelé is olvasható, így anyu-apu kezéből is kisilabizálható az ajánlat: Meseleves, Tündérdesszert és Fagyi Csudálatos Mary-módra fantázianevű fogások könnyítik meg a válogatós gyerekek szüleinek dolgát is.

Generációk jól ismerik ezt a budai kerthelyiséget
A kerthelyiségben Náncsi Néni világa szinte életre kell. A kavicsos placcon sürgő pincérek, az élénkpirosra festett vázú, falamellás háttámlájú székek a retró vendéglők időszakába repít – az ódon épület oldalában a századelő otthonos tárgyai pedig még régebbre, a békeidőkbe. Náncsi Néninél a piros-fehér kockás terítés örök, akárcsak a friss virág az asztalokon. Itt a legnagyobb kánikulában is a tunkolnivaló kispörköltre bökünk rá az étlapról, még ha otthon fogadkoztunk is, hogy majd könnyű halat eszünk. A kispörkölthöz pedig csakis friss kenyér és fröccs dukál a délutáni madárcsicsergésben és a kerti esték sárga fényeiben.
Olvasd el a 2026-os Gault&Millau Étteremkalauz értékelését is az étteremről!
Náncsi Néni Vendéglője
Budapest II. kerület, Ördögárok u. 80.